ManOpen - Közbeszerzés

Közbeszerzés

Mert ezt is megugorjuk

Számunkra nagyon fontos, hogy tevékenységünkkel támogathassuk, és aktív részesei lehessünk az állami intézmények és a központosított közbeszerzés alá tartozó és ahhoz csatlakozó egyéb szervezetek hatékony működésének. Ennél fogva – a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal szorosan együttműködve – egy évtizede sikeresen teljesítjük ezen megrendeléseinket.

Pontos teljesítéseinknek és szakmai elhivatottságunknak köszönhetően mára számos meghatározó állami intézmény vált elkötelezett partnerünkké és hosszú távú bizalmat szavazott még számos intézmény és szervezet:

2017.Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal
2016.Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal
2015-2017.Fejér Megyei Kormányhivatal
2015-2017.Óbudai Egyetem
2015-2016.Budapest Főváros Kormányhivatala
2015-2016.Miskolci Egyetem
2015.Állami Egészségügyi Ellátó Központ
2015.Nyíregyházi Törvényszék
2015.Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság
2015.Országos Széchenyi Könyvtár
2015.Vas Megyei Rendőr-főkapitányság
2014-2018.Magyar Posta Zrt.
2014-2017.Nógrád Megyei Kormányhivatal
2014-2017.Somogy Megye Kormányhivatal
2014-2016.Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
2014-2016.Csongrád Megyei Kormányhivatal
2014-2016.Heves Megyei Rendőr-főkapitányság
2014-2016.Országos Egészségbiztosítási Pénztár
2014-2016.Tolna Megyei Kormányhivatal
2014-2016.Zala Megyei Kormányhivatal
2014-2016.Zala Megyei Rendőr-főkapitányság
2014-2015.Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság
2014-2015.Debreceni Egyetem
2014-2015.Felső-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság
2014-2015. Heves Megyei Kormányhivatal
2014-2015.Szegedi Fegyház és Börtön
2014.Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság
2014.MÁV Szolgáltató Központ Zrt.
2014.Nemzeti Innovációs Hivatal
2014.Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság
2014.Szegedi Tudományegyetem
2014.Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
2013-2017.Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság
2013-2016.Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal
2013-2015.Szent István Egyetem
2013-2014.Budapesti Corvinus Egyetem
2013-2014.Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.
2013.Veszprém Megyei Kormányhivatal
2013.Veszprémi Törvényszék
2012-2018.Fővárosi Törvényszék
2012-2018.Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
2012.Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága
2011-2017.Klebelsberg Intézményfenntartó Központ
2011-2017.Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Intézményei
2011-2013.Tisza Volán Közlekedési és Szolgáltató Zrt.
2011-2012.Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság
2011.Államadósság Kezelő Központ Zrt.
2011.HM Fegyverzeti és Logisztikai Ügynökség – MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ
2011.MÁV IK Kft
2010-2018.Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.
2010-2016.Zala Megyei Kórház
2010.Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház
2010.Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház
2009-2017.Bács-Kiskun Megyei Rendőr-Főkapitányság
2009-2016.Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság
2008-2018.Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság
2008.Magyar Nemzeti Bank
2008.Országos Rendőr-Főkapitányság Nyugat-dunántúli Gazdasági Ellátó Igazgatóság
2006-2011.Fővárosi Bíróság
2008ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézet

Közbeszerzés

A ManOPen Irodatechnikai Kft. a központosított közbeszerzésre kötelezett és az önként csatlakozó intézmények számára különböző termékeket és szolgáltatásokat kínál:

Nyomtatórendszerek szállítása és kapcsolódó szolgáltatások teljesítése – 2011
2. Részteljesítés Kellékanyag (utángyártott és újra gyártott kellékanyagok) KM02INYR11

Nyomat előállító eszközök szállítása és kapcsolódó szolgáltatások teljesítése – 2013
4. Részteljesítés Kellékanyag (utángyártott és újra gyártott kellékanyagok) KM04FMNY13

Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság honlapja

ManOpen Kft. - Nyomot hagyunk

ManOpen Irodatechnikai Kft.
2100 Gödöllő, Pattantyús Ábrahám krt. 3.
Tel.: +36 28 520 750
Fax.: +36 28 520 759
info@mprsystem.eu

   

Hivatalos márkaképviselet és szerviz